Click Air

 


 

2006 májusában alakult Clickair fapados légitársaság. 2007. június 1-től Barcelonába is indít járatokat Budapestről.
A légitársaság 5 alapító cége között szerepel a 20%-os tulajdonrésszel rendelkező Ibéria légitársaság. A Click Air székhelye a barcelonai El Prat repülőterén (BCN) van, ez a legtöbb járatának kiinduló és célállomása.
A légitársaság kizárólag Airbus A-320-asokkal repül, gépparkját az idén további 12, 2008 végéig összesen 30 Airbussal kívánja bővíteni.
A légitársaság még idén további bázisrepterek nyitását tervezi Spanyolország szerte. A tervek szerint 2008 végére a légitársaság már 70 járatot közlekedtet európa 55 európai, illetve néhány észak-afrikai úti célba. A társaság 2007-ben 4,5 millió utast szállított.

A pelikán.hu segitségével igazán könnyedén foglalhatók olcsó repülőjegyek. Oldalunkon bármely járatra jegyet foglalhat. Annak érdekében, hogy ügyfelünk megtalálja a legolcsóbb megoldást, rendszerünk nem csak az Ön álltal megadott időpontban elérhető járatokat jeleniti meg, hanem amennyiben +/- 7 napon belül olcsóbb megoldást talál arra is felhivja figyelmét. Igy egyszerűen megtalálható a legolcsóbb Clickair repülőjegy.

Hirlevelünkre feliratkozva mindig friss információkat kaphat a jutányos áru repülőjegyekről melyek között gyakran szerepelnek akciós Clickair repülőjegyek.

Reméljük, hogy nemsokára Önt is elégedett ügyfeleink között tudhatjuk.

Click Air

A Clickair közvetlen járatokat indít Budapestről Barcelónába aminek köszönhetően lehetőségünk nyílik kényelmesen és olcsón meglátogatni ezt a festői várost.

Barcelóna városát rengeteg nevezetes épület díszíti ezek közül a legismertebbek a világhírű építész Antoni Gaudí művei. A művész legismertebb műremeke a gótikus stílusban épült Római katolikus bazilika a Sagrada Família a Szent Család temploma a Világörökség része. Szintén Gaudí épitészeti remeke a Casa Milá amelyet az UNESCO szintén a világörökség részeként ismer el.

A Barcelónába látogatók szintén kedvelt megállója az 1957-ben épült Camp Nou futbalstadion amely megépültét követően Európa letöbb néző befogadására alkalmas labdarúhó arénája lett. Napjainkban 98.787 ülőhelyen követhetik figyelemmel a nézők a mérkőzéseket. A stadion legmagasabb pontja 48 méter, a létesítmény alapterülete pedig 55.000 m2.

 

Sagrada familia

Sagrada familia

 

Casa Milá

Casa Milá

 

Camp Nou

Camp Nou


Repülőjegyek Malév   Repülőjegyek Dublinba   Repülőjegyek New Yorkba   Repülőjegyek Amerikába   Repülőjegyek Angliába   Repülőjegy Londonba   Repülőjegy Párizsba   Repülőjegyek az USA-ba   Repülőjegyek Tenerifére   Repülőjegyek Rómába   Repülőjegyek Amszterdamba   Repülőjegyek Írországba   Repülőjegyek Bécsből   Repülőjegyek Hollandiába   Repülőjegy Barcelonaba   Repülőjegek Budapestről   Repülőjegyek Ausztráliába   Repülőjegyek Görögországba   Repülőjegyek Németországba   Repülőjegyek Olaszországba
Kapcsolat | Általános üzletszabályzat | Személyi adatok védelme | Partneri együttműködés | Állásajánlatok | A társaságról | Partnerek